Szent Januáriusz vércsodája - Viz László

  • Szent Januáriusz vércsodája - Viz László
1,90
Nettó ár: 1,73€

Elérhető: Készleten

Kategóriák:

A Krisztus után 305-ben vértanúhalált halt püspök porrá száradt vére évente háromszor folyékonnyá válik az összegyűlt hívők előtt.
Ez a könyv Szent Januáriusz beneventói püspök 305- ben elszenvedett vértanúságáról szól, továbbá fennmaradt ereklyéinek hányatott sorsáról, de főleg a vérereklyével kapcsolatban több évszázada folyamatosan tartó csodáról, amellyel Isten egészen különös módon tünteti ki egykori hitvallóját. A csaknem ezerhétszáz éves összeszáradt vérrögök ugyanis a szent évente három ünnepén folyékonnyá válnak, majd az ünnepek elmúltával ismét kiszáradnak és megszilárdulnak. A jelenségre nincs semmiféle helytálló természetes magyarázat, ezért a keresztény hagyomány azt mindig - ma is - csodának tartotta és tartja.
Amint az a későbbiekben - a szerző reményei szerint - ki fog derülni, bátran vállalhatjuk és vallhatjuk ezt a minősítést, akkor is, ha huszadik vagy huszonegyedik századi felebarátaink egy része - olykor még keresztények is - fintorogni kezd a csoda szó hallatán. Sokan hajlamosak ugyanis elfelejteni, hogy a természetfeletti jelenségek - Isten rendkívüli beavatkozásai a világ törvényektől szabályozott menetébe - elválaszthatatlan részét képezik a keresztény valóságnak, Jézus és az apostolok csodáitól kezdve a Lourdes-i gyógyulásokig, páter Pió stigmáiig és konnersreuti Neumann Teréz harmincöt éven át tartó abszolút böjtjéig. - „Isten irgalmásságánál fogva fenntartott magának bizonyos hatásokat - írja Szent Ágoston, a kereszténység egyik leghatalmasabb gondolkodója (In Joannem tractatus XXIV.), - amelyeket a dolgok természetes és megszokott folyásán kívül akart megjeleníteni, hogy az emberek csodálkozzanak."
Csodálkozzanak és elgondolkozzanak e különleges jelzések üzenetén.
E csodáról, hitelességének vizsgálatáról és a szent életéről szól a könyv.
168 oldal, puhafedeles.