Eredmény és ráadás - Leszkai András

  • Eredmény és ráadás - Leszkai András
6,40
Nettó ár: 5,82€

Elérhető: Készleten

Moha bácsi meséit bemutató sorozat utolsó darabja. Az idős, bölcs Moha bácsi - miként hajdan, az ő gyermekkorában Földigszakáll bácsi - már a falu nagyapjaként nevelgeti, terelgeti Törpeháza kisebb és nagyobb lakóit.
Kiderül például, hogy bizonyos esetekben a cseresznye, a szalámi, a ködmön és a könyv egy és ugyanaz. Megtudhatjuk, hogyan változott Moha bácsi rövid időre Noha bácsivá, valamint azt is, hogy aki igazán meg akarja ismerni a világot, azt nemcsak a gyűjtemények érdeklik, hanem maga a gyűjtő is, s a tapintat legalább annyira fontos, mint a tapintás.
S végül a kötet utolsó, szomorkás elbeszéléséből arra is választ kapunk, hogy mikor kell szólni, és mikor kell tudni hallgatni - még akkor is, ha az igazságot hallgatjuk el.
Az Új Ember Kiadó három évvel ezelőtt azt a célt tűzte maga elé, hogy Leszkai András (1907-1988) Moha-meséit gondozva, kronologikus sorrendbe állítva igényes, kisgyermekek számára is könnyen olvasható, gazdagon illusztrált könyvsorozat formájában jelenteti meg. A feladatot elvégeztük, a sorozatot befejeztük. Itt az idő: a százharminckettedik történet után el lehet kezdeni újraolvasni az elsőt. Emlékeznek még? Valami mindig szép...

120 oldal, keménytáblás