Jezsuiták Magyarországon - Szokol Réka - Szőnyi Szilárd

  • Jezsuiták Magyarországon - Szokol Réka - Szőnyi Szilárd
21,90
Nettó ár: 19,91€

Elérhető: Készleten

Kategóriák:

A kezdetektől napjainkig
Hogyan vetette meg a lábát a három részre szakadt Magyarországon a Jézus Társasága még a rendalapító Loyolai Szent Ignác életében? Hol hoztak létre a jezsuiták iskolákat, mi módon lettek a főrangúak gyóntatói, és élenjárók az elesettek felkarolásában? Miként jutottak el Dél-Amerikába, majd Afrikába és Kínába éppúgy, mint a legapróbb Kárpát-medencei falvakba? Miért csak a 20. század elején alapíthattak önálló rendtartományt, s miért ítélték őket több mint ezer év börtönre a kommunista diktatúra idején?
Csak néhány mozzanat abból a közel félezer évből, amelynek eseményeit első alkalommal összegzi több mint hatszáz oldalon a Jezsuiták Magyarországon – A kezdetektől napjainkig című kötet. Az infografikákkal, fogalommagyarázatokkal, életrajzokkal és több száz illusztrációval gazdagított könyvben az intézmények, kezdeményezések, illetve kimagasló személyiségek társadalmi és kulturális jelentősége mellett hangsúlyosan esik szó arról a lelkipásztori munkáról, amellyel a magyarországi jezsuiták kivették részüket a hazai és a világegyház életéből.
636 oldal, keménytáblás.